Hírek
2023. nov. 3.
Admin
A Szépművészeti Múzeumba látogattak a Közgés fiatalok

Megtaláltuk az élet, a művészet szépségét
Pierre-Auguste Renoir a francia impresszionista festészet úttörője volt, aki a művészetének középpontjába az embert állította. Portréfestőként érzékenyen rögzítette az arcok rezdüléseit, a tekintetek ragyogását, a ruhák tündöklését. Életképein a szereplők közötti hétköznapi, kedélyes interakciókat, a modern élet új jelenségeit örökítette meg. Aktjaiban a női test szépségét, a bőr selymes ragyogását ünnepelte. Képeit barátok, festőtársak, műkedvelők, családtagok népesítik be, akik így egy élettel teli, gondtalan, harmonikus világ részévé válnak.
Ebbe a harmonikus közegbe csöppentek iskolánk tizenegyedik és tizenkettedik évfolyamos turisztika szakos tanulói, hiszen október 5-én látogattunk el a Szépművészeti Múzeumba, ahol az állandó kiállítások mellett megtekintettük a nagy népszerűségnek örvendő Renoir-kiállítást is. Az állandó kiállítások megtekintése jó alkalmat teremtett a korstílusok ismétlésére.
A kirándulás előkészületeként a két osztály megtervezte és megszervezte a kiállítás köré épülő egész napos programot Budapesten. A programszervezési feladatot Rekedt-Nagyné Kucsora Hajnalka tanárnő állította össze.
A kiállítás tárlatvezetői figyelembe vették az osztályok francia tudását, illetve szakmai, módszertani szempontból is alapos magyarázatot adtak diákjainknak. A korszak francia neveivel és a többi látogató kezelésének tapasztalatával gazdagodva egy kellemes ebéd elfogyasztása után indultunk haza, megtapasztalva, hogy egy festő is be tudja bizonyítani: az élet szép!
Kísérő tanárok: Kovács-Besze Ildikó, Kurucz Edit, Rekedt-Nagyné Kucsora Hajnalka, Tóth Szabina.
Köszönjük a lehetőséget, felejthetetlen élmény marad számunkra!
„A fájdalom elmúlik, de a szépség megmarad.” — Pierre-Auguste Renoir



KAPCSOLÓDÓ HÍREK

Szülők a Kuckóban
Szeretettel invitáljuk Önöket egy különleges alkalomra, ahol testközelből tapasztalhatják meg, milyen élményeket és támogatást kapnak gyermekeik a Közgé Mentál-Kuckójában.
2026. jan. 28.
Admin

Magyar Kultúra Napja iskolánkban
A Magyar Kultúra Napját annak emlékére ünnepeljük, hogy e napon, 1823. január 22-én fejezte be Kölcsey Ferenc a Himnuszt.
2026. jan. 22.
Admin

Közgés diákolimpiai siker
Tegnap került sor a területi mérkőzések második fordulójára. Csoport mérkőzéseket játszottunk a Constantinum, a PG és a Waldorf csapatokkal.
2026. jan. 13.
Admin
