Hírek
2023. dec. 10.
Admin
Újabb Közgés sikerek az országos ügyviteli versenyen!
Mint ahogyan korábban már beszámoltunk róla, a Közgések részt vettek a Magyar Gyorsírók és Gépírók Országos Szövetsége által 2023. november 11-én Budapesten megrendezett dr. Kalotay Kálmán emlékére létrehozott és róla elnevezett gyorsíró-, gépíró-, szövegszerkesztő, beszédíró gépíró, valamint jegyzőkönyvvezetési bajnoki versenyen.

Beszámoló
a 2023. évi
DR. KALOTAY KÁLMÁN EMLÉKÉRE MEGRENDEZETT
GYORSÍRÓ-, GÉPÍRÓ- ÉS SZÖVEGSZERKESZTŐ,
BESZÉDÍRÓ és JEGYZŐKÖNYVEZÉSI
EMLÉKVERSENY
eredményéről.
Iskolánkat 6 tanuló képviselte szövegszerkesztésből. Görög Anna 12/V osztályos tanuló (felkészítő tanára Hartyániné Barta Judit), valamint Majoros Anna Zsófia, Homoki-Szabó Anita, Jéga-Szabó Rebeka 11/V osztályos tanulók (felkészítő tanáruk Palásti Anikó) Tanuló I. kategóriában idnultak. Tóth Tibor a 10/V-ből Tanuló II., míg Pomozi Péter 9/W osztályos diák (felkészítő tanáruk: Kovácsné Seres Andrea) Tanuló III. kategóriában versenyezhetett.
A versenyfeladat egy digitális formában átadott, maximum 9 000 karakterből álló, legfeljebb 150 korrektúrát tartalmazó szöveg korrektúrázása volt általánosan ismert szövegszerkesztő program segítségével. A korrektúrákat a megengedett 10 perces időtartamon belül, egy korrektúrafeladatokat tartalmazó lap alapján kellett elvégezni.
Az eredményhirdetésre 2023. december 9-én Budapesten, a Bethlen Gábor Technikumban került sor, amelyen Görög Anna és Pomozi Péter, valamint kísérőtanáraik; Hartyániné Barta Judit és Palásti Anikó vettek részt. A terembe belépve érmek, oklevelek, kupák hada fogadott minket. Jakabné dr. Zubály Anna, a Szövetség elnöke köszöntötte a megjelenteket, majd közölte hogy a szövegszerkesztő bajnokságon 3 felnőtt, 7 ifjúsági, 18 tanuló I., 8 tanuló II. és 1 tanuló III. kategóriás versenyző adott be eredményes munkát. Ezután Berencsiné Palcsák Bernadett elnökségi tag átadta a díjakat a versenyzőknek.
Eredményeink:
SZÖVEGSZERKESZTÉS
TANULÓ I. KATEGÓRIA
Helyezés |
Tanuló |
Szaktanár |
1. |
Görög Anna Nikolett |
Hartyániné Barta Judit |
2. |
Majoros Anna Zsófia |
Palásti Anikó |
10. |
Homoki-Szabó Anita |
|
17. |
Jéga-Szabó Rebeka |
TANULÓ II. KATEGÓRIA
Helyezés |
Tanuló |
Szaktanár |
6. |
Tóth Tibor |
Kovácsné Seres Andrea |
TANULÓ III. KATEGÓRIA
Helyezés |
Tanuló |
Szaktanár |
1. |
Pomozi Péter |
Kovácsné Seres Andrea |
Görög Anna ráadásul az aranyérem és az oklevél mellett a Kovács Dezsőné-díjat is elnyerte, ami pénzjutalommal járt. Kovács Dezsőné korábban a Szövetség tagja és profi gépíróversenyző volt. Anna elmondta, hogy egyáltalán nem számított arra, hogy első lesz. Viszont meg kell jegyezni, nagyon szoros volt a küzdelem Görög Anna és Majoros Anna Zsófia között, ugyanis Zsófi több korrektúrát végzett el, viszont 2 hibával többet vétett. Pomozi Peti is aranyérmet kapott. A többi versenyző oklevelét és Majoros Anna Zsófia ezüstérmét a kísérőtanárok hazahozták. A díjátadó után még Berencsiné Palcsák Bernadett bemutatta a jövő évi világbajnokság helyszínét Lengyelországban, Katowicében.
Ezután Jakabné dr. Zubály Anna megköszönte a részvételünket, majd szaloncukor kínálása közben kellemes ünnepeket kívánt.
A tanároknak ezt követően még szakmai megbeszélés következett a diákok nélkül. Az egész napos program után boldogan utaztunk haza. Méltán lehetünk büszkék Közgéseinkre. Köszönjük szépen az utazás támogatását a Vezetőségnek!
Kiskunfélegyháza, 2023. december 9.
Palásti Anikó
KAPCSOLÓDÓ HÍREK

Diákfeszt sport eredményeink
2025.04.10-én és 11-én rendezte meg Kiskunfélegyháza Önkormányzata Diákfeszt program keretében immáron második alkalommal a Petanque, röplabda és erős lányok/erős fiúk sportversenyeit.
2025. ápr. 14.
Admin
Beszámoló ügyviteli háziversenyről
Nagy sikerrel zajlott le az első háziversenyünk, melynek eredményhirdetésére 2025. április 16-án, szerdán kerül sor.
2025. ápr. 14.
Admin

Közgések Dél-alföldi területi diákolimpiai sikere
2025. április 11-én rendezték meg Kecskeméten a 2024/2025. tanévi Petanque Diákolimpia Dèl-alföldi területi versenyét, ahol a Közgét 7 tanuló képviselte egyéni és duplett versenyszámokban.
2025. ápr. 11.
Admin